P. Dobrossy  Rita novellája:          AZOK A BOLDOG, SZÉP NYARAK…

Augusztusi forróság. Szinte olvad az aszfalt az utakon. Verejtéktől csorgó emberek tolonganak a buszmegállókban, lökdösik egymást az utcán. Fáradt nők cipelik izzadtan hatalmas bevásárlószatyraikat.

Az osztályon felüli belvárosi étterem viszont klimatizált. A pincérek szinte suhannak hatalmas tálcáikkal, vakít a hófehér damaszt a különterem svédasztalán, amin a legváltozatosabb ételek sorakoznak: kolozsvári töltött káposzta, libamáj aszpikban, gombasaláta, ropogós libacomb, tengeri herkentyűk, egzotikus gyümölcsök kavalkádja...

Osztálytalálkozóra gyűltek össze a vendégek.

Visszafogottan elegánsak, inkább fiatalosnak, bohókásnak igyekeznek látszani, hiszen az is fiatalít néhány évet – gondolják ők. Legtöbben világos, könnyű ruhában jöttek, a nőket alig fedi valami: vállpántos, leheletvékony, combig fölvágott ruhák, magas sarkú papucscipők. A férfiakon rövid ujjú ingek, gyűrött fehér nadrágok.

Az elmaradhatatlan mobiltelefonok néhányuknál percenként csörögnek… a hívások sűrűsége, és a márka ad egyértelmű garanciát az illető vagyoni helyzetére.

 Kint árnyékban is harminckét fokon túl mutat a hőmérő, de ez itt senkit nem érint. Mindenki jókedvűen iszik, vagy eszeget. Kis csoportok alakulnak a régi haverokból.

Az osztálytalálkozó résztvevői tizenöt éve nem látták egymást. Ahogyan az ma már lenni szokott: szétszóródott mindenki. Különböző városokba, és külföldre is.

A svédasztal mellett három csinos hölgy beszélget. Látszik, hogy jó barátnők lehettek, mert fesztelenül,  egymást bökdösve nevetgélnek. Mindhárman ápoltak, szolid sminket, és „alig-ruhát” viselnek. A hajuk színe vörös, szőke, és barna.

-         Na mesélj már! Szóval mégis megcsípted álmaid férfiját! Pedig annak idején szerintem még te sem hittél benne! Csak a nagy vágyakozás volt… mármint részedről… - csacsog a vörös.

-         Most meg kétnaponta találok egy cikket a férjecskédről. – kontráz a barna.

-         Tényleg ilyen jól megy a vállalkozás?

-         Na ne légy naiv! Legalább öt cégben tulajdonos a párja!

-         Méghozzá nem akármilyenekben…

-         Az a szürkéskék Jaguár a tiétek?

-         Naná, majd a másik! Az agyonstrapált, az Ónodié. Nem tudtad?

-         Gondoltam… Mit csinálsz egyébként, szívem?

-         Mit csinálna? Majd bolond lesz dolgozni… Fittnesz és szépségszalon, tenisz, fogadások… Ugye?

-         Nem vetted észre, hogy még meg sem szólalt?

-         Attól még így van, nem? Csak ügyeskedni kell tudni… Mit számít, hogy mit firkálnak a bulvárlapok! Ugye?

-         Pontosan. – mosolyog álmatagon a szőke. Hosszú műkörmeit nézegeti, majd elmélyülten szippant egyet a narancsvörös szívószállal szervírozott sötétkék koktéljából. Megcsörrennek a jégkockák.

-         Mi szolidabban élünk. Mármint… úgy értem… lehetőleg semmi újságcikk, meg felhajtás… De különben csodás minden... Egy villa a Svábhegyen, nyaraló a Balatonon, három autó. Nagyon magas beosztásba került a férjem. Na nem mintha túlhajtaná magát, arra ott vannak a tanácsadói… De azok meg annyian, hogy néha már alig jut munka nekik is… - nevet a vörös.

-         Fogadjunk, hogy a tenger mellett sültél így le! Olyan barna vagy, hogy az eszméletlen… -méregeti a szőke.

-         A múlt héten jöttünk haza a francia Riviéráról. Három hétig csak feküdtem a napon… De te sem panaszkodhatsz! Ez a hófehér ruha még jobban kiemeli a sötét bőrödet! Hozzá ez a szőke haj! Még a pincérek is megfordulnak utánad! Szintén tengerpart? Florida??? Gondolhattam volna…

És te, drágám? Fantasztikus ez a bronz árnyalat! Melyik országban nyaraltatok? Esetleg egy világ körüli utazás volt? – koccintja oda a poharát a zöld szemű, vörös hajú, energiával teli nő a kis barna asszonykához.

-         Hát nem éppen… Leginkább a kertben vagyok. Van egy nagy veteményesünk. Rengeteget gyomláltam, kapáltam, öntöztem. Meg most ért be sok gyümölcs is. Szóval, van mit csinálni. Nem mintha panaszkodnék. Mert nagyon nagy öröm ez a kis kertes ház! Eddig az anyósomnál laktunk… Másfél szobában… De keményen dolgoztunk, és végre sikerült… nem is vettem észre, hogy mikor fogott így meg a nap… - szólal meg csendesen.

A vörös és a szőke jelentőségteljesen összenéz. Aztán mintegy véletlenül, egymásba karolnak, és felhúzott szemöldökkel, összehúzott szájjal elindulnak a terasz felé.

A kedves arcú, kiegyensúlyozott, barna hajú nő mosolyogva, szinte elnézően figyeli őket, míg el nem tűnnek a nagy üvegajtó mögött…

P. Dobrossy  Rita novellája:                 PÁR - BESZÉD

       -      Hát ez nem lehet igaz! Jól látok? Tényleg te vagy?

-         Úristen! Ezt nem hiszem el… Ennyi év után…

-         Ülj már le! A vendégem vagy! Mit eszel? Mit iszol?

-         Semmit. De tényleg. Kövek ülnek a gyomrom helyén, olyan izgatott vagyok… Tőled.

-         Alig változtál. Gyönyörű vagy.

-         Neked! Ha még jól látsz… Egyébként köszönöm a bókot. Ha tudom, hogy találkozunk, már két hete nem tudtam volna aludni, és ki se jövök a fittnesz-centerekből. Arról nem is beszélve, mennyivel előnyösebb szoknyában lennék, és nem a jövő héten készültem volna fodrászhoz…

-         Ne szabadkozz. Nem csak a külső volt fontos régen sem…

-         Hát igen… Őrült nagy szerelem volt… és mindenről el tudtunk beszélgetni…

-         De csak akkor, ha kikászálódtunk az ágyból. Csodálatos voltál.

-         Te is.

-         Tényleg nem sokat változtál. Pedig már több mint húsz éve...

-         Nagyon jó, hogy újra látlak. Nézd, még a kezem is reszket. Látod? Különben mi újság? Mesélj már! Család, gyerekek, munkahely?

-         Nem érdekes. Szimpla, átlagos minden. Rögeszmés főnök, közepes fizetés. Némileg hisztérikus feleség, aki mindig rohan, és mindig fáradt. Nem lelki társ. Szexuálisan viszont nincsenek gondok.

-         Olyan jó?

-         Nem azért. Megszűnt a nemi életünk.

-         Gyerek van?

-         Kettő. Kamaszok. Elviselhetetlenül pimaszok, de ez vele jár… az életkorral. És te? Mi van veled?

-         Elválltam. Úgy adódott, hogy gyerek sincs. Viszont igazgatóhelyettes vagyok egy multi cégnél, és jól keresek. Nincs gondom semmire, és senkire, de cefetül magányos vagyok…

-         Egy ilyen jó nő? Aki ráadásul szingli?

-         Nem tudok megalkudni. Egy bizonyos szellemi nívó alatt még akkor sem kell az illető, ha minden nő sikítva fut utána. Az egy éjszakás kalandoknak pedig a gondolatától is rohamot kapok. Így viszont húsz éve csak vegetálok, mert nem jön szembe az ideálom. Még szerencse, hogy annyi a munkám. Esténként percek alatt elalszom a legjobb film közben is…

-         Ez őrület! Hát csak ennyi lenne az életünk?

-         Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, mennyi van még hátra…

-         Hagyjuk a fenébe a huhogást egy időre! Olyan jó, hogy látlak! Ha nem furdalna a lelkiismeret, hogy az asszony, meg a gyerekek… Ha nem…

-         Akkor azt mondanád, hogy még ma este találkozzunk?

-         Végül is… Talán megtehetjük… Szinte mindenki így él…

-         Mi viszont mindig elítéltük az ilyesmit… De minek is mondjam, mikor pontosan tudom,..

-         Hogy tudom?

-         Hogy tudod…

-         És azzal is tisztában vagyok…

-         Hogy nem fogsz változtatni a helyzeten. Valamint hazudni sem vagy hajlandó a családodnak.

-         Még mindig kitalálod a gondolatomat…

-         Ezért kérlek, hogy ne beszélj mellé.

-         Mennem kell. Már így is elkéstem. Olyan jó, hogy találkoztunk.

-         Igen. Húsz éve nem voltam ilyen boldog…

-         Én sem. És ehhez elég volt fél óra egy füstös kis presszóban…

-         Mert itt voltál.

-         Ha esetleg… Mi ketten újra megpróbálnánk… Elválnék, és…

-         Gondolj a gyerekekre! A feleséged is kikészülne, és azt mondaná: pótolhatatlan vagy…

-         Ugye nem?

-         De.

-         Jó hogy láttalak. Majd csak az utcán sírsz... Tudom…

-         Jársz ide máskor is?

-         Tőled függ.

-         Én nem jövök soha többé.

-         Azért, hogy szép maradjon… minden emlék… örökre???

-         Mindörökre…