KILENCEDIK SZÍN

A Germánia Hotel étterme. Elegáns hely, szép bútorok, magas ablakok, csillárok, gyertyák, suhanó pincérek, felékszerezett gazdag nők, és magas rangú német katonák esznek, isznak az asztaloknál. Halk zene, beszédfoszlányok. A két fiatal a nézőkhöz legközelebbi asztalnál ül. Elisabethen gyönyörű aranyszínű estéi, haja kontyban. Graber éppen pezsgőt tölt.

Graber: Gyönyörű vagy Elisabeth! Lieserné látott?

Elisabeth: Igen. A torkára forrott a szó. Szerinte nekem darócban, és hamuval a fejemen kellene vezekelnem. Egy pillanatra el is fogott a rossz lelkiismeret.

Graber: Rossz lelkiismerete csak a bűnösnek szokott lenni.

Elisabeth: De ez nem csak rossz lelkiismeret volt, hanem félelem is. Nem gondolod…

Graber: Nem! Nem gondolok semmire! Ma este semmi ilyesmire nem gondolunk! Jó időre éppen eleget gondolkodtunk, s eleget ijesztgettük vele magunkat. Most az egyszer kipróbáljuk, hátha tudunk még egyszer örülni!

Elisabeth: Honnan van pénzed minderre?

Graber: Több mint kétévnyi zsold lapul a zsebemben. A fronton mihez kezdtem volna vele? Elég lesz rá, hogy megengedhessük ezt az egészet magunknak. Minden este telik rá! Az új ruhát is megvesztegetéssel szereztem ma délelőtt egy katonai raktárban.

Elisabeth: Jól festesz benne! De nem vagy túl könnyelmű? Ha valakinek feltűnik…

Graber: /nevetve/ Nem olyan nehéz tiszthelyettesként viselkedni!

Elisabeth: S mi bajod lehet, ha mégis rájönnek?

Graber: Nem nagy.

Elisabeth: Főbe lőhetnek?

Graber: Nem hiszem, hogy megtennék. Ahhoz túlságosan nagy szükség van ránk a fronton.

Elisabeth: Más pedig mi történhet veled?

Graber: Csekélység. Talán néhány heti fogda. Az legalább néhány heti pihenés lenne.

A pincér jelent meg, mély meghajlással.

Graber: Valami olyasmit ennénk, ami nincs az étlapon. Mit ajánl?

Pincér: Csak az van, ami az étlapon szerepel.

Graber: pénzt csúsztat a kezébe.

Pincér: véletlenül van ostendei naphalunk. Teljesen friss. Ahhoz talán belga salátát és petrezselymes burgonyakörítést. Előételnek talán tudok hozni strassburgi libamájat szarvasgombával. Utána egy szelet hollandi sajtot ajánlanék. Az még jobban kihozza a nemes bor zamatát.

Graber: Pompás! /A pincér elsiet/

Elizabeth: Ernst! Honnan értesz te ehhez?

Graber: Ma reggel, a laktanyában tanított meg rá az egyik szobatársam… Nagyon szép ez a ruha, ami rajtad van…

Elizabeth: Anyámé volt. /körülnéz/ Micsoda luxus!

Graber: Bizony luxus! Ez az! Erre iszunk! Két esztendeig egy bádogcsajkából ettem, és soha nem lehettem benne biztos, hogy befejezhetem-e az étkezést. Ez itt tehát nem egyszerűen luxus. Sokkal több annál. Ez békesség és biztonság, és öröm és ünnep. Minden, ami odakint nem létezik.

Elisabeth: Mikor kell visszamenned? Két hét múlva?

Graber: Körülbelül. Figyelj Elizabeth! Biztosan ostobán fog hangzani… hiszen alig találkoztunk néhányszor… én mégis úgy érzem, már ezer éve ismerlek… hiszen minden rezdülésed, a gondolataid… Egyformák vagyunk… különbözünk… és ez így van jól…

Elisabeth: Mi van veled Ernst? Olyan zavart vagy. Mit szeretnél mondani?

Graber: Gyere hozzám feleségül, Elizabeth! Ki tudja? Lehet, hogy már csak két hét az élet! Akarod? Akarsz a feleségem lenni? Nagyon szeretném! Nagyon szeretlek!

Elisabeth: /pohara lekoppan, az asztalon átnyúlva szorítja Graber kezeit/ Igen! Igen! Igen! Soha még… soha még ilyen boldog nem voltam…

Elisabeth és Graber dala: Szeretlek!

Először az asztalnál ülve, aztán fölállva, a színpad szélénél, középen énekelnek.

Közben virágos ruhába öltözött táncosok koreográfiája.

Együtt:                       Egy kis szigeten állhatnánk,

                                   Hol béke van és boldogság.

                                   Bizalom, hit és remény,

                                   Hol nem halványul el a fény,

                                   A szerelmünk megmarad

                                   Erőt, és vigaszt ad.

                                   A világégés közepén,

                                   Lehetnék boldog én!

Bízom és hiszek benned,

                                   Ez a szerelem kellett,

                                   És eltűnt a sötét,

                                   A félelem, remegés,

                                   Eltűntek a romok,

                                   A fekete ablakok,

                                   A kiégett utcák,

                                   Hisz nő a sok virág!

                                   Zöldülnek a fák,

                                   Csacsog sok madár,

                                   Ezernyi új öröm vár!

                                                                       Rám és rád.

Elisabeth:                  Olyan magányos voltam én,

                                   Nem volt már remény,

                                   Nem lehettem boldog,

Nem égett sehol fény,

                                   Senki nem jött felém,

                                                                       Ha álltam az út végén…

Graber:                      Az őrület szélén kínlódtam,

                                   Egyedül minden gondommal…

                                   Az életemet adod vissza,

                                   Ha a hitvesem leszel,

                                                                       Ezt érezned, tudnod kell!

Elizabeth:                  A háború nem választhat szét,

                                   Mert megmarad sok szép emlék,

                                   Amíg újra jössz,

                                   Vagy már el sem köszönsz?

                                   Azt érzem szívemben,

                                   Talán itt maradsz velem…

                                   Válaszd az életet!

                                   Én elrejtelek!

                                   Hisz vége már nemsoká,

                                                           országunk megadja magát!

                                   S te velem leszel,

                                   Senki nem választhat el

                                   Reggel és éjjel is,

                                   Délben és este is,

                                   Szeretjük majd egymást,

                                                           Kinevetjük a halált…

Együtt:                                    Együtt leszünk mindig!

                                                           Együtt a sírunkig…

                                   VÉGE AZ ELSŐ FELVONÁSNAK